Tíz elektromos buszt vásárol Paks

Az új atomerőművi blokkok építésben résztvevők szállítására, a zöld járművekkel való közösségi közlekedés ellátására is alkalmas tíz busz tesztelésére, bevezetésére az elektromobilitás jegyében  új járművek érkeznek Paksra – mondta köszöntőjében Süli János tárca nélküli miniszter  az Erzsébet Nagy Szállodában tartott sajtótájékoztatón, kedden.

A naperőmű üzemeltetésében, az elektromos egyéni és közösségi közlekedésben élenjáró Paks város a beszerzéssel üzenetet is küld az országnak, hogy az atomváros, egyben zöld város is – fogalmazott Süli János.

A „Fenntartható városi közlekedés fejlesztése és elővárosi vasúti elérhetőség javítása a kevésbé fejlett régiókban – Paks város közösségi közlekedés fejlesztése” című projekthez kapcsolódó közbeszerzési eljárását ünnepélyes szerződéskötéssel zárták le, azzal, hogy Paks Város Önkormányzata és a tenderen győztes Solaris Bus & Coach S.A. lengyel közlekedési gépgyár között megállapodás született. A szerződést ma írta alá Süli János és a sajtó képviselői előtt az Erzsébet Nagy Szállodában Szabó Péter polgármester, és Marta Lis, a Solaris Bus & Coach S.A. igazgató-helyettese.

Az adásvétel keretében 5+1 db Urbino 12 electric típusú, 63 fő szállítására alkalmas és 3+1 db Urbino 8,9 electric típusú midi, 44 fő szállítására alkalmas, kizárólag elektromos hajtással rendelkező buszt, valamint valamennyi járműtípus egyidejű töltésére is alkalmas töltő állomást vásárol a paksi önkormányzat.

Szabó Péter polgármester a sajtótájékoztatón elmondta, az új elektromos buszok bekapcsolódnak majd a közösségi közlekedésbe. A városban ott járnak majd, ahová nem jutnak el a nagyobb buszok, ilyenek lehetnek például a Fehérvári út vagy az Öreghegy. – Ezt a közösségi közlekedési formát az önkormányzat üzemelteti majd és bízunk abban, hogy bátrabban otthon hagyhatják az emberek az autókat, a buszok érkezésével együtt valósul meg a töltő állomás és a buszgarázs is – fűzte hozzá. A buszok beszerzési értéke nettó 4 millió 700 ezer euró, a szállítási határidő 11 hónap.

A város tulajdonában álló Protheus Zrt. folytatja az elektromos közlekedési eszközök beszerzését, a polgármester felidézte, hogy a városban a cég közreműködésével már eddig is közlekedtek elektromos rollerek, kerékpárok és taxik. Arra is gondoltak, hogy a kukásautókat is helyettesítik elektromos autókkal.

A Solaris Bus & Coach S.A. igazgató-helyettese a tájékoztatón ismertette, hogy cégük már 2002 óta szállít elektromos buszokat Magyarországra, más városok mellett Budapestre, Debrecenbe, közel százötvenet.  

Ezt követően Marta Lis és Szabó Péter látta el kézjegyével a paksi szerződést. 

 

Forrás: http://www.pakspress.hu/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=69287&nyelv=0

Elektromos buszon gyakoroltak

Elkezdődött az elektromos buszvezetői képzés gyakorlati szakasza Pakson. A sofőrök hétfőn egy 12 méteres, némacsöndben működő környezetbarát járművel járták a várost. Több helyi járatos útvonalon is végig mentek. A képzésben résztvevő buszvezetők mindegyike tesztelt. Olyan útvonalon is haladtak a járművel, amelyet kifejezetten az elektromos buszokhoz terveztek.

 

Próbakör

Iskolások tesztelték az „igény vezérelt” buszt Birító és Paks között ma délelőtt. A próbakörrel, az volt a cél, hogy lemérjék a birítói iskola és az autóbuszállomás közötti menetidőt. A buszon kényelmesen elfért mindenki. A jármű a Protheus projekt részeként érkezett Paksra, a kényelem mellett fontos szempont az is, hogy mozgássérültek szállítására is alkalmas a jármű, a hátuljára egy emelőszerkezet található, amelynek a segítségével emelhető, illetve süllyeszthető a mozgássérültek kocsija.

Elektromos gyorstöltőket telepítettek Pakson

Kétszer 22 kilowatt teljesítményű elektromos gyorstöltőket szereltek fel az e-gépjárművel közlekedőknek a szakemberek a napokban Pakson. Az állomásokat három helyszínen, a Duna Hotel parkolójában, a Barátság úti rendelőintézetnél, valamint a Táncsics Mihály utcában telepítették. – A három töltőállomás két különböző pályázati forrásból valósult meg. Az elektromos kerékpártöltővel is ellátott Duna Hotel mögötti, úgynevezett eGuts, míg a másik kettő a Jedlik Ányos e-töltőoszlop fejlesztési projekt keretében valósult meg. A fejlesztéseknél az állami támogatás mértéke megközelítette az ötmillió forintot – tájékoztatott Kiss Péter, a Protheus Holding Zrt. vezérigazgatója. Az új eszközöknek köszönhetően a gépjárművek nulláról százszázalékos feltöltése négy-nyolc óra alatt megtörténhet. A töltőállomásokat az év végéig, a nap huszonnégy órájában ingyen használhatják az e-járművel közlekedők. – Az önkormányzat a lehető legtovább szeretné ezt az ingyenes lehetőséget fenntartani, de a jövőben mindenképpen szeretnénk elkülöníteni a lakossági és a vállalkozói felhasználókat. Terveink szerint a magánfelhasználók ezt követően is térítési díj nélkül használhatnák a töltőállomásokat, míg a vállalkozásoknak valamilyen formában fizetni kellene az eszközök használatáért – tette hozzá a cégvezető. Korábban az e-taxi program keretében elektromos tesztautóval történő személyszállítás ellátására hirdetett közös pályázatot a Protheus Holding Zrt. és Paks Város Önkormányzata Tolna megyei taxiengedéllyel rendelkező vállalkozásoknak. A töltőállomások megjelenésével ez a projekt is a megvalósulási szakaszba lépett.

E-busszal gazdaságos lesz a közlekedés

Kinevezésekről, elismerésekről is döntött legutóbbi ülésén a paksi képviselő-testület.

Közel harminc napirendi pontot tárgyalt legutóbbi ülésén a paksi képviselő-testület. Elfogadták többek között a Dél-Dunántúli Közlekedési Központ Zrt. tavalyi tevékenységéről szóló beszámolót. Ennek kapcsán Szabó Péter polgármester elmondta, hogy évek óta folyamatosan csökken az autóbusszal utazók száma, ezért tavaly is mintegy tízmillió forinttal kellett hozzájárulnia az önkormányzatnak a helyi tömegközlekedés biztosításához. A következő években ez a helyzet változni fog, ugyanis az e-mobilitás programnak köszönhetően 2020-tól már elektromos buszok szállítják az utasokat – írta a paksihirnok.hu.

https://www.teol.hu/kozelet/helyi-kozelet/e-busszal-gazdasagos-lesz-a-kozlekedes-1617769/

Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy weboldalunk működéshez szükséges munkamenet cookie-at alkalmaz. Ezen cookie-k kezelése az adatkezelő jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont).
A működéshez szükséges cookie-k segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés.
Bővebb tájékoztatásért kérjük olvassa el Cookie tájékoztatónkat!
Működéshez szükséges cookie-k
cookies-accepted
Ebben a cookie-ban tároljuk, hogy milyen típusú cookie-kat fogadott el.
PHPSESSID
Munkamenet adatokat tartalmazó cookie. Oldal bezárása után ez a cookie megsemmisül.
Cookie beállítások